Nyomtatás
hétfő, 22 június 2020 13:03

A Lovasakadémia története - 4. rész

Sportélet – az első edzőtáborok

 

A hetvenes évek végén a fiatal díjlovasok – már Kövy András irányításával, és részvétele mellett – a hazai díjlovaglás élvonalában végeznek az Országos Bajnokságon. A tanítványok: Rajz Katalin, Foki Károly, Petrohán Krisztina. Kövy András első EB szereplése 1981-ben Laxenburgban volt, Legénnyel.

 

Díjlovaglás a Hoskorban
Kövy András és Legény

 

Díjugratásban területi szinten jelentősek az eredmények Sziklay Tamás, Széll András, Léber József szereplésével. Ifj. Herczog Emil tehetsége a területi versenyek után az OB-kon is érvényre jutott. Léber József az 1980-as olimpiára készülő military keret tagja volt.

A lovasiskolában minden évben megrendezésre kerültek a területi versenyek, OB-ra azonban négyévi szünet után először 1981-ben került sor, 20 egyesület 72 lova küzdött a helyezésekért. Kaposvári versenyző nem indult. Egy évvel később – a díjugrató szakág fejlődését jelzi – Herczog Emil, Szarka Ferenc, Tarsoly Gábor és Vincze Zoltán szereplése.

1980 MelegítopályaA melegítőpálya a '80-as évek elején

 

A díjugratók 1980-tól Dr. Sziklay kapcsolatai révén a jugoszláviai Bjelovarral való sportegyüttműködés révén versenyekre utazhattak, illetve itthon is összemérhették erejüket a jugoszláv lovasklub versenyzőivel.

Szomorú esemény, s a lovarda történetében is meghatározó volt Dr. Sziklay Iván balesete 1978-ban, mely egy lovaskiránduláson esett meg. A hazafelé tartó túrán résztvevő fogatot ő hajtotta, és egy szerencsétlen véletlen folytán a lovak közé esett, akik ijedtükben és felhevültségükben súlyos és maradandó sérülést okoztak.

A díjlovas élet fejlődése töretlenül folytatódott, s a már nyugdíjas Ádám Zoltán vezetésével egyre aktívabban edzőtáborok szervezésére is sor került. 1983 végén 1984 elején először az MLSZ és a lovasiskola felkérésére Ernst Weihs osztrák lovastanár, nemzetközi szaktekintély tartott 10 napos edzőtábort a magyar válogatott számára. A kaposváriak közül Kövy András (Legény, Golf), Rajz Katalin (Ármány), és Foki Károly (Pinokkió) vehettek részt. A munkát sok érdeklődő kísérte figyelemmel, akik főleg a főiskolai hallgatók közül kerültek ki. Az edzések mellett egyéb szakmai programok is szerepeltek, pl. méneslátogatás Somogyban, filmvetítések. Az utolsó napon bemutatót tartottak – mely nagy sikerrel zárta az előző napok kemény munkáját.

 

1982 Edzotábor Ernst Weihs Lovász József Dallos Beáta Foki Károly Ernst Weihs edzőtábor
Lóháton: Lovász József, Dallos Beáta, Foki Károly

 

 

Új korszak kezdete: 1984

 

A Magyar Lovas Szövetség 1983-as megújulásával a kaposvári lovasiskola fontos feladatokat kapott: Tanárait jelentős funkciók betöltésére kérték fel. A szövetség a lovasszakember képzés központjául Kaposvárt jelölte ki – s ezáltal a lovasiskola fejlesztése is ezirányban történt a továbbiakban. Megalakult az MLSZ Díjlovagló Szakbizottsága, mely a Voltige Szakbizottságot és annak felügyeletét is magába foglalta. A szakbizottság elnöke Kövy András lett, titkára Dr. Sziklay Iván. 1984-től Dr. Guba Sándor a Mezőgazdasági Főiskola főigazgatója Kövy Andrást nevezte ki a lovasiskola vezetőjének, Dr. Sziklayt a főiskolán oktatási feladatokkal bízta meg. A lovasiskola életét ebben az időszakban – sokszor problémákat okozva – számos függés határozta meg: - üzemeltetés szempontjából a Főiskola Kísérleti Telepéhez, oktatásilag a Mezőgazdasági Főiskola Állattenyésztési Intézetének egyik tanszékéhez tartozott, a lovasszakosztály pedig a Gazdás SE részeként versenyzett.
Herczog Emil – a Kísérleti Telep igazgatója – maga is lovasszakember, biztosította a lovasiskola üzemeltetését, felügyelve a napi munkát is.

 

Nemzetközi versenyek  - Kaposvár ismertté válik a lovasvilágban

 

Az első nagyszabású díjlovagló edzőtábort az első „igazán fejlődni akaró” Országos Bajnokság követte 1984 júliusában. Ez évben először egy fordulós, először választják szét a felnőtt és fiatal lovasokat az Ifjúsági Országos Bajnokság kiírásával. A rendezvény nemzetközi jellegű volt, osztrák lovasok részvételével zajlott.

A versenyt komoly beruházás előzte meg a Főiskola és a Lovasiskola részéről: díjlovagló versenynégyszög épült a vásártéren, megfelelő zsűripáholyokkal együtt. Balázs József versenytitkár az adminisztrációt az általa tervezett formanyomtatványokon színvonalasan oldotta meg. A verseny minőségét fémjelzi az MLSZ meghívására két FEI bíró, Kurt Albrecht (Ausztria) és Erich Heinrich (NDK) delegálása. Dr. Mándi Barnabás elismerően nyilatkozott a Somogyi Néplapnak a verseny tapasztalatairól: „ A rendezés kifogástalan, a Mezőgazdasági Főiskola igen nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy a verseny magas színvonalát biztosítsa. Ez az ország egyetlen olyan díjlovagló pályája, amely megfelel a nemzetközi követelményeknek.

 

Régi négyszög Musorközlok
Az új díjlovagló versenynégyszög és melegítő a vásártéren

 

Ez a  sikeres lebonyolítás tette lehetővé, s adott újabb lökést az 1985. évi első igazi nemzetközi verseny megszervezéséhez. A tavasz folyamán újabb beruházásként megépült egy melegítőnégyszög is, valamint a versenytitkárság számára egy fedett pavilon. Ezzel egyidőben az Országos Díjugrató Bajnokság előkészítéseképpen az ugrópálya talaját tőzeg bekeverésével javították, a belső sövényt eltávolították. Új zsűritorony készült, valamint a hangosítás a szabad téren is stabil módon megvalósult. Új akadályok tették szebbé a látványt.

Az 1985-ös első OB CDA verseny fő támogatója a kitűnően csengő BB márkanevet viselő Balatonboglári Mezőgazdasági Kombinát. Mellette mezőgazdasági nagyüzemek, vállalatok (Szikrai ÁG, SOMBER, MAHART Balaton, KAHYB, stb.) is jelentős anyagi támogatással segítették elő a rendezvényt (összesen 130 ezer Forinttal). Három kitűnő külföldi bíró személye biztosította a szakmai színvonalat (Korényi, Albrecht, Malanotti).

1985 BB Kupa Kövy Korányi István Dr Bertha László Dr Horn Kurt Albrecht Komjáthy Melanotti
Az 1985-ös Díjlovagló OB bírói kara

 

Ezen a versenyen alkalmazták először a számítástechnikát. A versenykövető és elemző programot Dr. Hafner József rendszerszervező ( a Lovasakadémia későbbi igazgatója) és Farkas Mária programozó dolgozta ki. A közönség informálását a műsorfüzet kiadása vezette be. A verseny alatt három módon is tájékoztatták a közönséget: a bemondó hangosbeszélőn, az indulók közötti szünetekben folyamatosan közölte az egyes versenyzők részletes eredményeit, amelyet egy eredménytáblán ki is függesztettek. Ezenkívül a számítógéppel összekapcsolt nagyképernyős TV-n a verseny állása, egyéb információk is olvashatók voltak.

1986

 

Már számítógépekkel dolgozik a versenyiroda!

Régi négyszög Musorközlok 2

 

A versenyt megelőzően és követően sajtótájékoztató volt, az MTV 3-4 perces híradást adott le főműsoridőben. A külföldi szaksajtóban elismerő cikkek jelentek meg. 1986-87-ben folytatódott a sikeres versenyrendezői munka Kaposváron. Évről-évre több ország lovasai kapcsolódtak be a BB Kupa nemzetközi díjlovagló versenybe, 1986-ban először részt vesz az NSZK csapata is.

A CDA-k sikeres és nemzetközi visszhangú lebonyolítása tette lehetővé, hogy Kaposvár is bekapcsolódjon az akkoriban még a Nashua által szponzorált díjlovagló Világkupa sorozatba, a keleti liga egyik rendező színhelyeként. 1988. augusztus 26-28. között került sor a Nashua Dressage World Cup első kaposvári fordulójára. A versenyrendezéshez negyven hazai cég nyújtott támogatást. Legjelentősebb: Délviép, BB, Kereskedelmi és Hitelbank, Somogyker, KSZKV, INKÖZ, Kaposvill, stb. Így sikerült az új díjlovagló négyszöget – az ugrópálya erre kijelölt részében – megépíteni.

Díjlovagló négyszög Zsuritorony
Díjlovagló négyszög Zsuritorony1 
Az új díjlovagló négyszög a füves pályán belül

 

Hordozható szerkezetű tribünöket állítottak fel a közönség számára (600 férőhely) és a hangosítás korszerűsítése sem maradt el, ez biztosította a kűrök magas színvonalú előadását. Hat ország lovasai léptek pályára a Világkupán, köztük Holger Münstermann Flair nevű lovával (NSZK), aki a díjlovas sportban az élmezőnybe számított – s biztosan nyerte a kaposvári versenyt is. A szünetekben csikósbemutatók, lovastorna tették színesebbé a műsort.

 

(Forrás: Kemény Zsuzsanna - A Lovasakadémia első 25 éve, szakdolgozat)

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat