Nyomtatás
vasárnap, 12 december 2021 18:19

Mráz Tamás és El Conthero sikere a nagydíjban

Vasárnap már 105 cm volt a legkisebb magasság, ahol versenyezhettek a lovasok. Itt a győzelmet ismét egy kaposvári hallgató szerezte meg Unger Patrícia személyében, aki Büszkét lovagolta. Második helyre Rujz Amira (Badacsonyi Lovas Sport Club) ért fel Aranykapu Diatano nyergében. Harmadikként Temmert Marietta (Selle-Expert SE) és Jameela nevű lova zárt, mindannyian gyors és hibátlan pályát lovagolva.

A kezdő lovasok is már emelt magasságon, 105 cm-en versenyeztek vasárnap. Rujz Amira itt is folytatta hibátlan szereplését, és ezzel 8,1 stílusponttal nyerte a számot Aranykapu Diatano nyergében. Második helyen Levente Léna (Carlo Lovassport Egyesület) végzett Concas Z segítségével, eredménye 7,9 stíluspont lett. Csirisznyák Anna (Selle-Expert SE) ma sem maradt „érem” nélkül, hiszen ezúttal a harmadik helyen fejezte be a versenyt Enselle Selavie hátán, 7,5 stílusponttal.

Vasárnapra már „elfogytak” az 5 éves lovak, mindössze 4 start volt. A győztes a Mráz Tamás által lovagolt Kannan apaságú TM Kannan’s King lett. Mráz Tamás saját tenyésztésű és tulajdonú ménje 8,3 stílusponttal fejezte be a pályát. Második helyen a Bujtor Roland által lovagol Cornet Obolensky apaságú Cornet Champion-N nevű ménje végzett 8,2 stílusponttal.

 

 KIR2272

 

Az 5 éves győztes TM Kannan' King (Kannan-Zorka, Zordon) Mráz Tamás lovaglásában
Fotó: Kiruu Photo

A 6 éves lovak között Rezgő Zoltán Chacco-Blue II apaságú Bognár Jenchacco nevű kancája most is a legjobbnak bizonyult, 8 stílusponttal. A második helyen ezúttal Dr. Czuczai Natália lovaglásában a Kannan apaságú TM Kannan’s Girl nevű kanca végzett, 7,8 stílusponttal. Harmadik helyre Magyar Balázs Churchill IC apaságú Miss Mary Soames „F” nevű kancája ért fel, 7,7 stílusponttal.

7 induló vett rész az ifjúságiak 115 cm-es számában, a győzelmet leggyorsabb hibátlanként a Mistral Lovasklub versenyzője, Kovács Gréta Míra szerezte meg Felhő nevű lova nyergében. Szintén hibátlanul teljesítette a pályát a második helyen végzett Csengery Dóra és Angelina de Circee (Trió Lovasklub Kft.), és szintén hibátlanul, csak minimális különbséggel végzett a dobogó harmadik fokán a román versenyző, Constantinescu Ema Victoria és Karmex nevű lova.

 

 KIR2376

 

Az ifjúsági győztes Kovács Gréta Míra (Mistral LK) és Felhő 
Fotó: Kiruu Photo

 

Az amatőrök számára úgy tűnik már nehéznek bizonyult a Karádi László által épített 115cm-es pálya, hiszen nem született hibátlan lovaglás. A győztes így a leggyorsabb 4 hibapontos lovas, Szapper Soma (Pécsi Lovasklub Kft.) és TT Darisca lett. Második Major Tamás (Equina LSE) és Georgie’s Roli Hollywood, harmadik Dr. Czuczai Natália és Viva Cent (Badacsonyi Lovas Sport Club) lett, mindketten egy verőhibával végeztek.

115 cm-en mindössze egy hibátlan lovaglás született, a győztes ismét Szapper Soma és TT Darisca lett (Pécsi Lovasklub Kft.). A leggyorsabb 4 hibapontos lovaglást Nádasy Márton (Lovasakadémia SC) és Emil mutatta be, kevéssel megelőzve Major Tamást (EQUINA LSE), aki Alabárdost lovagolta, szintén 4 hibaponttal.

120 cm-en nyitott kategóriában Zárug Gyula (Winkler LSE) és Confidenceértek körbe leggyorsabban hibátlanul. Itt mindössze 3 hibátlan lovaglás született, így a képzeletbeli dobogón Babos Gréta (Hévíz Sportkör) és Timpex Inka, valamint Kormos János (Sion Security Kft.) és Spartan Blue állhatott. A fiatal lovasok között Magyar Balázs és Lady Winner (Sion Security Kft.) ma is győzni tudott hibátlan lovaglással.

130-en mindössze Búza Krisztiánnak (Cseszterlint LKE) sikerült a hibátlan kör, Róza nyergében. Három lovas ért körbe egy verőhibával, közülük Rajnai Csilla és Date volt a leggyorsabb (Simonpuszta NLHE), és Zajzon András Flashdance nyergében szerezte meg a harmadik helyet (Riverside LSE). 

A 140 cm-re kiírt fő számban sajnos mindössze 4 induló állt rajthoz, ami valószínű annak tudható be, hogy a kaposvári kiemelt verseny a sok indulót vonzó budapesti CSIO után egy héttel kapott helyet a naptárban. Így idén elmaradt az igazi "sportcsemege" a kaposvári nézők számára, hiszen a négy indulóból mindössze Mráz Tamás (Badacsonyi Lovas Klub SE) tudott hibátlan pályát lovagolni El Conthero nyergében, így összevetés nélkül nyerte a számot. A két egy verőhibás lovaglás közül Bán Krisztián (Cserénfa SE) és Bora volt a gyorsabb, így Búza Krisztián (Cseszterlint LKE) Canteloup J.N. végzett harmadikként. 

 

_KIR2668.jpg

 

A 140 cm-en győztes Mráz Tamás (Badacsonyi LSC) és El Conthero
Fotó: Kiruu Photo

 

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat